A magyar népmese napja

A magyar népmese napját 2005 óta ünnepeljük a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére, szeptember 30-án, Benedek Elek születése napján. Célja, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt tisztelettel forduljanak a magyar és más népek meséje felé.

„A népmesék szájról szájra terjednek, így a mese mindig újjászületett, soha nem jelenti ugyanazt, még ha a mondanivalója ugyanaz is. A hallgatóság és az előadó változásával időről időre a mese is változott.”

Ehhez kapcsolódóan a lakóotthonszerű lakhatás ellátottaival beszélgettünk e jeles napról, majd népmeséket néztünk. Megbeszéltük az adott mese történetét, tanulságát. Ezután akinek volt kedve, színezhetett is. Minden korosztályból akadtak érdeklődők, örömmel emlékeztek vissza gyermekkoruk meséire.