Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Újra itt a füles! Immár harmadik alkalommal rendeztük meg a rejtvényfejtő napunkat. A memória, az emlékez az emberi agy csúcsteljesítménye: az a folyamat, amelynek segítségével az ember képes a világ dolgainak felismerésére, be

A díszekkel, szalagokkal ékesített fa csaknem egy hónapig állt, és eljött az ideje a kitáncolásának. Gondozottjainkkal idén is kitáncoltuk a tavaszi szerelem jelképét, azaz a májusfát. A fa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása.

Erzsébet királyné kedvenc virága címmel pályázatot hirdetett a nyirádi általános iskola. Pályázni saját készítésű kézműves tárgyakkal lehetet, amelyeket ibolya motívum díszít.

A kényelmes horgász elmegy a boltba, és megvásárolja a hálót, azt, ami éppen kapható. Használatban azonban kiderül, hogy nem a megfelelő számára, ezért célszerű, ha minden horgász elkészíti a saját haltartó szákját.

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet.

Az idei évben is hagyományainkhoz híven állítottunk lakóinkkal májusfát, és megrendezésre került a közkedvelt Ki Mit Tud vetélkedő. A májusfa díszítésnél szép számmal jelen voltak lakóink, együtt színesítették a fát. A felállításnál nagy összefogással segítettük egymást.

A világnap célja, hogy akciókkal, programokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Szokásunkhoz híven idén is közös programot szerveztünk A Föld Napja alkalmából.

Visszafordíthatatlanul itt a tavasz és a jó idő. Eddig nem volt rá alkalom, de most már tényleg ideje kimozdulni, kirándulni, friss levegőt szívni.