TÖRD A FEJED

2013. november 19-én játékos vetélkedőt rendeztünk Intézményünk lakói számára. Két fajta rejtvénytípussal mérhették össze tudásukat, Skandináv és Szókereső rejtvénnyel. A rejtvények összeállításánál figyelemmel voltunk a résztvevők képességeire, így volt amelyik könnyebben megoldható, míg a másik több fejtörést igényelő kérdéseket tartalmazott. A résztvevők nagy lelkesedéssel áltak neki a feladatoknak mely végén szoros verseny alakult ki, hisz többen szabadidejükben szívesen foglalkoznak rejtvény fejtéssel. 


Az első három helyezett Klung Zoltán, Melhardt Tamás és Marton Attila jutalomban részesült, illetve minden résztvevőnek apró ajándékkal kedveskedtünk.