Aktualitások

Hitvető vetélkedőn jártunk Kamondon

 

Második alkalommal vettünk részt a kamondi Hitvető vetélkedőn 2023.04.14-én.

Az elveszett 100. bárány történetét adták elő gondozottjaink  a jelenlévőknek. A kvíz feladatokat is nagyon élvezték és tudták a válaszokat is.

Húsvéti tojásgyűjtés

Húsvétkor a Galagonya házban rendeztünk lakóink számára csoki tojás elrejtését.

Izgatottan keresték a fűben.

A mai napom még ellátogattunk a Magyarok Nagyasszonya - templomban, ahol megnéztük a templomot és a templomban lévő 2023 darabos  írkázott  piros tojás kiállítást.

Készítőjük: Mosonyi Éva Népi Iparművész .

Keresztúton a Szent László Templomban

2023. 03. 31.

A Galagonya ház lakóinak lehetősége volt 2023. 03. 31 - én részt venni a Szent László templomban Sillye Jenő gitáros keresztútján.

Voltak lakók akik már hallották, de volt olyan is közöttük, aki most járt először a felújított templomban.

Ebben az évben is sikerült megszerveznünk lakóinknak az 1 hetes nyaralást. Idén a gyógyfürdőjéről híres Igalra esett a választásunk. Végig nagyon jó időt fogtunk ki, minden nap reggeltől estig a gyógyfürdőben áztattuk magunkat, kipróbálva az összes medencét. A strand területén nyaraló, fürdőző emberek elfogadóak voltak fiataljainkkal, szívesen beszélgettek is velük.

Kamond

2022. 06. 24.

 

2022. június 24-re meghívást kaptunk Kamondról a másodszor megrendezésre kerülő KUL-TÚRA rendezvényre, melyet Devecserben a Művelődési Központ udvarán tartottak meg.

Amikor megérkeztünk, már főtt a finom ebéd.

Délelőtt 9-kor indultunk el az Intézményi autóval és 1 dolgozói autóval Bakonybélbe 202.06.15-én

Az oda vezető út 35 perc volt, szerpentines szép tájakon jártunk. Fiataljaink az ablakból csodálkozva nézelődtek.

A Bakonybéli csillagdában egy fiatal idegenvezető fogadott bennünket, aki végégkalauzolt bennünket az egész kiállításon.

2022. május 30.

Anyáknapja a Gondozóházban

 

2022. május 30-án 10 órakor tartottuk az Anyák napi  ünnepséget a Gondozóházban.

Lakóink az alkalom elején húsz perces műsorral kedveskedtek, a  megjelent édesanyáknak.

A végén saját kezűleg készített textil szívecskével és magunk kertjében termett virággal ajándékoztuk meg minden édesanyát.