Kirándulás Budapestre

 

 

2014. június 19-én 40 lakóval és 6 kísérővel Budapestre kirándultunk. A város nevezetességei közül elsőként a Margit-szigetre látogattunk. Kisvasúttal bejártuk a szigetet, ahol hangos bemondó segítségével ismertették a sziget történelmi múltját, növény és állatvilágát, látnivalóit. A zenélő szökőkutat közelebbről is megnéztük, meghallgattuk a lejátszott zeneszámokat. Lakóink nagyon jól érezték magukat, velünk együtt csodálták a ritmusra irányított "táncoló" szökőkutat. A szigetet követően Budapest egyik legismertebb és a túristák által leglátogatottabb műemlékét, a Budai várnegyedben található Halász bástyát tekintettük meg. A neoromán stílusú teraszokról csodálatos budapesti panoráma tárult a szemünk elé a Duna valamint az Országház. Több lakó beszámolt arról, hogy nem első alkalommal látogatnak ide, de a látvány mindig tud valami újat mutatni. Következő állomásunk Székesfehérvár, az egykori Koronaváros. Az ebéd elfogyasztását követően igyekeztünk néhány turisztikai látványosságot megtekinteni. Az első nevezetesség a székesfehérvári Órajáték, a város egyik legszebb látványossága. Ezt követően a Virágórához sétáltunk, résztvevőink számára ez egy kuriózumnak minősült. Sok élménnyel gazdagodtunk, természetesen az ínyencségek sem maradhattak ki a napi programból, sütiztünk, fagyiztunk.