Lecsófesztivál

Az idei évben immár sokadik alkalommal is megrendezésre került intézményünkben a már hagyománnyá vált Lecsófesztivál. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyon sok lecsókülönlegesség került a zsűri asztalára. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen nagyon finom ízkavalkádokba kóstolhatott bele. 

Míg  a lecsó rotyogott a bográcsba, addig a kamondi otthon lakói a Meseautó paródiával szórakoztatták a vendégeket, valamint szólóénekeseink is színpadra léptek. 

A Kertai iskolások néptánccsoportja kápráztatta el a közönséget. 

A program lebonyolításában nagy segítségünkre volt az Ajkai Bródy Imre Gimnázium 2 tanulója, valamint a Pápai Türr István Gimnázium 2 diákja. 

A rendezvény a Lélektől - Lélekig Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.