Pünkösdi lelki délelőtt

2022. 06. 03.

Lelki délelőtt

 

Pünkösd a keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik.

A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.

E piros betűs ünnep vallásos lelkületű ellátottjaink számára kiemelt esemény.  

2022. 06. 03-án lelki délelőttön az eseményre elfogadva ismét meghívásunkat intézményünkbe látogatott Reisz Pál sümegi ferences szerzetes úr, Rédey János nyugalmazott Plébános úr, illetve Szűcs Attila református presbiter Úr is. A program helyszínéül szolgáló kastélyparkban, a tölgyek alatt állítottuk fel az oltárt.

Megnyitó után a nyírlaki színjátszócsoport Feltámadt halleluja című húsvéti jelenetét láthatták a jelenlévők. A színdarab után , akik szerettek volna, elvégezhették szentgyónásukat. Aztán  kezdetét vette az ünnepi szabadtéri szentmise, melyen szép számmal vettek részt lakók és dolgozók is egyaránt. Pál Atya szentbeszédében hangsúlyozta: ,,Ahol lélek van, ott élet van! Pünkösd napján a Jézust éltető Szentlélek jön el, hogy éltesse az apostolokat, a tanítványokat, az Egyházat és minket is.” Beteg, elesett társainkért is imádkoztunk, akik nem tudtak részt venni a szertartáson.

A Szentlélek megtartó erejével megerősödve folytatjuk dolgos hétköznapjainkat.