Mozgó filmklub

2021. 02. 02. 

Mozgó filmklub

Intézményünk Sztetoszkóp színjátszó társulata részt vett A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projektjének keretein belül Mozgó film, mozgó klub szakkörön.

Rendkívüli helyzetre való tekintettel hosszabb ideig szüneteltetni kellett a közös munkát.

Az utolsó foglalkozásra, a záró alkalomra a mai napon került sor intézményünkben, online formában.

Levetítésre került az ellátottak által készített kisfilm, melyen lakó volt az operatőr, a hangosító, illetve a szereplők is. 

dr. Baloghné Uracs Marianna-közművelődési referens, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatója köszöntötte a projektben részt vevőket, majd Horváth Géza fotóművész, operatőr is elmondta tapasztalatait, észrevételeit a résztvevőkről. 

Lakóink a maguk által írt vers elmondásával köszönték meg, hogy részt vehettek a projektben. 

A meglepetés a pizza, valamint torta megérkezése volt, melyet lakóink kitörő örömmel fogadtak, éppen úgy, mint a jövőbeni meghívásokat, ahol remélhetőleg önfeledten, szájmaszk nélkül vehetünk majd részt! 

 

Köszönjük a lehetőséget!