"Osztozó" Lelkigondozók fóruma DÁKA 2019. október 30.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, mint a szociális szféra állami fenntartója, kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az intézményeiben élő ellátottak megfelelő lelkigondozásban részesülhessenek és az Alaptörvényben biztosított jogukkal élve gyakorolhassák hitüket.

Dákán első alkalommal került sor lelki fórumra, ahol az integrált intézményből valamennyi – a hitéleti eseményeket, programokat szervező – lelkigondozó gyűlt össze tapasztalatcserére. A fórum vendége volt a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Ft Szíjártó László atya, aki a megjelent hívőkkel, motivált segítőkkel megosztotta gondolatait az egyházmegyéről, az együttműködés lehetőségeiről az egyházi kapcsolatok és a lelkigondozás területén.

Megtisztelte jelenlétével a fórumot Késmárki Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság társadalmi kapcsolatokért felelős referense, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltségének szociális referense, Mészáros Mónika asszony.

A fórum után koszorúzáson, gyertyagyújtáson vettek részt a fórum tagjai, az otthon udvarán felállított Keresztnél, közös imát mondtak az egykori lakókért és dolgozókért.