Szociális munka napja

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém megyei kirendeltsége és Integrált Intézményünk 2013. november 12-én megszervezete a szociális munka napját a dákai kultúrházban. A meghívott vendégek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém megyei kirendeltségének fenntartása alatt álló intézmények dolgozói voltak.
A szakmai napot Rybár Judit Igazgató Asszony, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém megyei kirendeltségének vezetője nyitotta meg, majd Kárpáti Tamás Úr, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdasági- főigazgató helyettese köszöntötte a vendégeket. Ezt követően került sor a szakmai elismerések, majd a vándorserleg átadására.


Az idei évben a szociális munka napja alkalmából szakmai elismerésben részesültek:
- Sipkovitsné Ináncsi Ágnes, a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye veszprémi telephely intézményének szociális és mentálhigiénés munkatársa,
- Léhmann Gyuláné, a Veszprém Megyei Idősek Otthonainak Egyesített Szociális Intézménye szőci telephely intézményének ápolója,
- Haddadi Tünde, a darvastói Foglalkoztató Intézet esetkoordinátora,
- Tamásiné Endrédi Zsuzsanna, a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ hivatásos nevelőszülője.


A díjjazottaknak ezúton is szeretettel gartulálunk!


A szakmai díjak átadását követően szakmai előadások következtek: elsőként Dr. Szabó Gabriella hivatalvezető asszony, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője az alábbi témakörben adott elő: A megyei gyámhivatalok szerepe a szociális intézmények életében.
A hivatalvezető asszony előadását követően Dr. Andrásofszky Enikő megyei tisztifőorvos asszony ismertette a népegészségügyi szakigazgatási szervek szerepét a megyei szociális intézmények életében.


A szakmai rendezvény folytatásaként szórakoztató műsor következett, ahol fellépett: a pápai törpe HRT komédiás csoportja, Kovács Norbert (Cimbi) és felesége Gaschler Beáta, valamint a kertai Általános Iskola néptánccsoportja, a pápai Musical Stúdió amatőr művészei és Ekanem Bálint énekes.


A szakmai rendezvény állófogadással zárult.