Szociális munka napja 2017.

„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi,

hogy mások is élnek a földön őkívüle,

és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.”

(Szabó Magda)

 

Minden év november 12-e azoknak a szociális területen dolgozóknak az ünnepe, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat nap, mint nap az elesettekért, a támogatásra és segítségre szorulókért.

E jeles nap alkalmából a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltsége és a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye ünnepi megemlékezést szervezett Pápán.

Az ünneplő közönséget Dr. Szopka Zsolt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megbízott szervezeti igazgatója, majd Rybár Judit a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltségének igazgatója köszöntötte. Ezt követően került sor a főigazgatói dícsérő oklevelek és az intézményvezetői dícsérő oklevelek átadására.

 

Integrált Intézményünk dolgozói közül főigazgatói dicséretben részesült:

Gasparics Lászlóné ápoló

Piller András szociális, mentálhigiénés munkatárs

 

Intézményvezetői dicséretben részesült:

Plechinger Györgyné ápoló

Horváth- Kiss Mariann segítő

Kovácsné Orbán Márta ápoló

Neupergerné Németh Márta gazdasági ügyintéző

Somogyiné Németh Andrea szociális- gazdasági ügyintéző

Németh Rita fejlesztőpedagógus.

 

A kitűntetések átadását követően, a Pápai Barokk Hagyományőrző Egyesület kamarakórusa és a Pápai Vadvirág Művészi Egyesület műsora következett, majd az ünnepély Kossuth Gergő énekes fellépésével zárult.

 

Gratulálunk a dicsérő oklevélben részesült munkatársainknak!

 

A Veszprém Megyei Napló is tudósított a megrendezett ünnepélyről, amelyet az alábbi linkre klikkelve megtekinthet.

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szocialis-munka-papa-2165349/