Esélyegyenlőségi nap

Második alkalommal vettünk részt az ÉFOÉSZ által szervezett megyei esélyegyenlőségi napon Veszprémben./2018.09.13-án/

A fogyatékkal élők mindennapjaiba és az Intézmények munkájába engedett bepillantást a program. A vezetők köszöntői után az intézmények lakói szerepeltek különböző műsorszámokkal. Többek között próza és versmondással, tánccal, énekes és hangszeres zenei műsorral léptek fel. A mi csoportunk vidám zeneszámokat adott elő, melyet a közönség nagy tapssal ismert el. Voltak, akik táncra is perdültek. Minden csoport emlékérmet kapott. Találkozhattunk és beszélgethettünk más tagintézmény ellátottjaival, régi barátokkal, ismerősökkel. A rendezvény ideje alatt a fejlesztő foglalkoztatásban elkészített kézműves munkáinkat megtekinthették és megvásárolhatták a látogatók. Végül a HANGADÓK” együttes lépett fel. Nagyon tetszett a műsoruk mindenkinek. Kicsit elfáradva, de élményekkel gazdagon térhettünk haza a rendezvényről. Köszönjük az ÉFOÉSZ meghívását.

 

Nagy Erika
Ellátott