"A költő, ha visszatér"

A költő, ha visszatér

„Márciusnak közepében kokárdád az örök érdem”

 

Ezen a napon az 1848/49-es szabadságharc kezdetét ünnepeljük, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát kifejezve.

Intézményünk immár hagyománnyá váló program keretében emlékezett meg e jeles napról. A szabadságharc minden ember lelkében felébreszti az összetartozás, a hazaszeretet érzését. Ezt, hogy lakóinknak még jobban át tudjuk adni élőzenés, gitárral kísért dalokkal készültünk.

Az ünnepséget a Himnusz közös eléneklésével nyitottuk meg, majd egy lakónk előadásában meghallgattuk a „Nép nevében” című verset, illetve gitár kíséretében felcsendült a Költő, ha visszatér, a Nélküled, és természetesen a Nemzeti dalunk. 

A programot a Szózat eléneklésével zártuk.