A tánc mindenkié

Tóth Sára, Rozbora András a gimnazisták és a szervező

A tánc mindenkié

2024. 04. 19.

„Ha táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod!”

Az idei évben is készülődtünk a Tánc Világnapjára. A programjainkba mindig próbálunk valami újdonságot csempészni így jött az ötlet, hogy az idei évben hívjunk vendégeket. Célul tűztük ki az érzékenyítést ezért a tapolcai Batsányi János Gimnázium diákjait, a szőci Idősek Otthonában élő táncos lábú barátainkat hívtuk meg. A színvonalas műsort pedig a Kisapáti Szépkorúak Nyugdíjas Klubja biztosította.

Az inkluzív táncprogramot Tóth Sára tánc és mozgásterapeuta tartotta, aki vendéget is hozott magával, Rozbora András kajak világ-és Európa bajnok, kétszeres paralimpikont. A délelőtt folyamán a tánc és mozgás fontosságáról, annak öröméről beszélgettünk, elmondták saját tapasztalataikat, majd interaktív formában a jelen lévők többek között megismerkedhettek a balett alap mozdulataival és nem utolsó sorban az ülő tánccal.

A gimnáziumból érkező diákok készségesek és segítőkészek, aktívak voltak mindenben. A bemelegítés után indult a tánc melyben mindenki részt vett. Sára és András megtáncoltatták az intézmény lakóit és a résztvevő vendégeket, ezáltal sok mosolygós arccal, ölelésekkel és kedves figyelmes szemekkel lettünk gazdagabbak.

Köszönjük mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat és jelenlétével emelte a programunk színvonalát!

Intézményünkben   ezen a napon is bebizonyítottuk Tóth Sára táncterapeuta gondolatait miszerint:

„A TÁNC MINDENKIÉ!”

Mentálhigiénés csoport