A Vince-nap kultusza

A Nap félénk sugarai

A Vince-nap kultusza

2024. 01. 22.

„Vince, ki a borok Szentje: a telet tanítja rendre. Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet.”

 

A szőlő és a bor védelmezői közül január 22-én Szent Vince nyitja a sort.

Mivel intézményünkben is nagy hagyománya van a szőlő termesztésnek, egyértelmű volt, hogy megemlékezünk erről a jeles napról és követjük a szokásokat. A régi szőlősgazdák harmóniában éltek a természettel, így mindig kiemelt hangsúlyt fektettek a szokásoknak, babonáknak, melyek a szőlészethez borászathoz kapcsolódtak.

A hagyomány szerint ezen a napon vesszőket kell metszeni a szőlőből, majd vízbe állítva várni, hogy kihajtson. A vesszőkön kihajtott rügyek mennyiségéből lehet majd arra számítani, hogy az idei évben milyen termés is lesz.

A csípős hidegben kisétáltunk a szőlőbe, hogy saját Vince vesszőt vágjunk. Igaz nagyon hideg volt, de a Nap félénk sugarai melegséggel töltöttek fel bennünket.  Miután megtörtént a metszés, a meleg szobában vázába helyeztük el a szőlő vesszőinket, majd körbe ültük és a hagyományokról beszélgettünk.

A tavalyihoz hasonlóan felelevenítettük a Vince napi hiedelmeket, regulákat. A programot a Szélkiáltó nótakör dalainak meghallgatásával és közös éneklésével zártuk.