Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Itt a jó idő, ellátottjaink egyre jobban örülnek a szabadtéri programoknak, és szívesen tekintik meg a környéken található nevezetességeket. A mai napon a tapolcai Malom-tóra esett a választásunk. Körbesétáltunk a tó körül, ahol nagyon szép látványt nyújtott a sokféle színben pompázó aranyhalak tömege.

Ellátottjainkkal az ajkai Városligetben jártunk, ami a város legnagyobb olyan közparkja, melyet kifejezetten azzal a céllal hoztak létre, hogy az ide látogatók számára felüdülést, szórakozást jelentsen az itt tartózkodás.

Hans Christian Andersen születésének évfordulóján ünnepeljük a Nemzetközi Gyermekkönyv Napját. A neves író 27 év alatt 24 füzetet töltött meg azzal a 156 mesével, amelyet már régóta az Andersen-életmű lényegének tartanak.

A húsvétra hangolódás jegyében társintézményeinkkel is szerveztünk közös programot.

Ellátottjaink kipróbálhatták a tojás viaszolás technikáját, fűzhettek gyöngyöt, készíthettek levegőre száradó gyurmából díszeket, természetes anyagokból húsvéti kopogtatót, origamizhattak, színezhettek húsvéti mandalát.

Egy ünnep mindig attól válik különlegessé, hogy az azt megelőző időszak készülődéssel, ráhangolódással telik. Ellátottjainkkal tojásdekorációkat, udvari díszeket készítettünk.

A héten vendégünk volt a Sümegprágai Fondor Amatőr Színjátszó Kör. A Pajtaszínházi Program keretén belül - melynek célja a színjátszás közösségformáló erejének kiaknázása és népszerűsítése - alakult csoport Móricz Zsigmond „A Zördög” című népi komédiáját adták elő. A felkészülésben Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház szakavatott színművésznője segített.

A tavasz első hírnökeként megjelent kastélyunk udvarán a medvehagyma. Lakóinkkal kihasználva a jó időt kellemes séta közben indultunk el a gyógynövény gyűjtésére. Már a támogatott lakhatás szellemében gondosan előtte rákészültünk a pogácsa sütésére.

1848-as magyar szabadságharc és forradalomra emlékeztünk. Előzőekben, a kézműves műhelyben lakóinkkal közösen készítettünk a programra díszletet-kokárdát, nemzetiszínű virágot hajtogattunk. Versekkel, énekekkel színesített műsort adtak elő ellátottjaink, méltón tiszteletünket leróva a történelem nagyjai előtt.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén második alkalommal látogattunk el a Sümegi Művelődési Központba a Pegazus Színház előadására, amelyben Tündérszép Ilona és Árgyélus herceg egymásra találásának történetét tekintettük meg egy mesés bábelőadás formájában.

 

Szeretettel meghívunk benneketek a 2018. 03. 28-án 10 órai kezdettel a nyírlaki telephelyen megrendezésre kerülő kézműves napra a húsvétra hangolódás jegyében.

A meghívó a mellékelteben olvasható.