Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Az asztalitenisz, más néven pingpong egy kellemes szabadidős tevékenység, amely egyre népszerűbb játék. A mi lakóink is örömmel vettek részt a házi versenyünkön. 12 fő mérte össze az erejét és ügyességét.

Az elmúlt évek hagyománya szerint 2015-ben is FARSANGI MULATSÁGOT szerveztünk Intézményünkben.

Februárban nálunk is beköszöntött az igazi tél. A hideg idő ellenére ennek az időjárásnak is megvan a szépsége. Nagyon megörültünk a sok hónak, és szinte mindenkiből előbujt a gyermeki én.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából  a Kisfaludy Sándor Művelődési Központba szerveztünk színházlátogatást. Kálmán Imre legizgalmasabb, legkedveltebb művét a Marica grófnőt nézhettük meg a budapesti Bulvárszínház előadásában.

„ Betlehem csillag

Szelíd fénye mellett

Ma az égen és a földön

Angyalok lebegnek.

Isten hírvivői

Könnyezve dalolnak

Békességet, boldogságot

Földi vándoroknak.”

December 13-hoz számos házasságkerítő népszokás is tapad. Régen a tél a párválasztás időszaka volt. Ilyenkor szüneteltek a mezőgazdasági munkák, és a fonóban, kukoricafosztáskor lehetett ismerkedni a másik nem tagjaival. Nem csoda, ha télidőben a lányok ráolvasással és más babonákkal akarták intézni a sorsukat.

Lélek –jelen- lét címmel tartott adventi konferenciát a kaposvári Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy megyei kirendeltsége. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberek értékeire, és arra, hogy értékes és hasznos tagjai lehetnek ők is a társadalomnak, mindös

Valamennyiünk legkedvesebb gyerekkori emlékei közé tartozik a Mikulás napja, amire felnőttként is szívesen gondolunk vissza.

Felejthetetlen emlékeinket egy kis-ázsiai város, Myra püspökének köszönhetjük.

Szülei Miklósnak nevezték el aminek jelentése: a nép vitéze, győző.

Kora tavasszal ellátogattunk Tapolcára az Életfa Galériába, ahol megismertük Zentai Anna szövőnő munkáit. A kézműves műhelyben dolgozók kérésére a mai napon ellátogatott hozzánk, ahol beavatta lakóinkat a szövés rejtelmeibe. Kedvet kapva pár lakó

Beköszöntött a hideg, az utolsó cukkini terméseket is leszedtük a kis kertből. Ellátottaink lelkesen gondozták a kis veteményes kertet egész nyáron.

A foglalkoztatásban dolgozó lakóink rántott cukkinit készítettek belőle, majd munkájuk gyümölcsét jóízűen fogyasztották el.