Aktualitások

Ákom-bákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.

 

NYUSZI BULI

Pénteken délután játékos vetélkedőre gyűltek össze az érdeklődő lakóink.

A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe. A Biblia szerint Jézus - a pénteki keresztre feszítés után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt. A valláson kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

Jézus kereszthalálának, és feltámadásának ünnepére való felkészülés jellemezte a lesencetomaji részleg elmúlt hetét. A mentálhigiénés csoport tagjai, és a lakóotthon segítői közreműködésével Dr. Bécsi László plébános úr a lelki megtisztulás jegyében a vallásos emberek részére szent gyónást tartott az intézmény falain belül.

HÚSVÉTI ELŐKÉSZÜLETEK

 

Idén is az elmúlt évekhez hasonlóan folytattuk a tojásdíszítő hagyományunkat, készítettünk népi motívumos, és figurás tojásokat, valamint kibővítettük eddigi termékeinket Tilda nyulakkal, kosaras tyúkokkal, fakanál nyuszikkal, textil répákkal.

Dákai intézményünk egyik gondozási egységéből kirándulást szerveztek Balatonfüredre, ahol megtekintették a város nevezetességeit.

Meghívó

 

Szeretettel meghívjuk

2014. május 12-én 10 órai kezdettel,

egy közös beszélgetésre, melynek keretében bemutatjuk

 új segédeszköz kölcsönző rendszerünket

 

Lakóinkkal megtekintettük az évad utolsó színházi előadását, a „Terülj, terülj asztalkám!” című mesejátékot. Az előadás sokszor rejtett kellemes meglepetéseket, mikor a színészek interaktívvá varázsolták a mesét. A történet során lakóink is részesei voltak a bábelőadásnak, mint a főhős szomszédai, falusiak, barátok.

2014. április 8-án 17 órai kezdettel sikeres program megszervezésére került sor a Zalahalápi Művelődési Házban.

Dákai intézményünkből 7 lakóval indultunk erre a kirándulásra-gyalogtúrára (Pápa határába), aminek fő célja az állatokkal való ismerkedés volt. A tulajdonos megmutatta az istállóban lévő állatokat: juhokat, nyulat, kecskét a gidáival. Megsimogathattuk, a bátrabbak kézbe is vehették őket.

Péntek délután intézetünk  15  lakójával Tapolcafőre, a Tapolca patak forrásához kirándultunk. A tanösvényen tett sétánk során megtekintettük a nemrég átadott vízimalom-kereket,  láttuk  a patakban úszkáló fürge cselléket, ittunk a forrás kristálytiszta vizéből, elcsodálkoztunk az Örvényes  tóból felbuggyanó vízgyűrűkön. Hazafelé a szépen felújított pápai Fő téren pihentünk meg.

Telephelyünkön az integrációt követően férfi lakóink részére kialakításra került a volt raktár épületben 2 db kétágyas szoba hozzá tartozó konyhával és mellékhelyiségekkel. Az ott élők már több alkalommal bizonyították a főzni tudásukat. Most ismét úgy döntöttek, hogy ismét szint vallanak és egy finom ebéddel lepik meg magukat.