Aktualitások

A húsvéti ünnepek közeledtével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sümegi Szervezete élelmiszer adományt ajándékozott a lesencetomaji részlegen élő ellátottak részére. Az adomány rostos gyümölcslevet, málnával ízesített tejbedarát, hal és zöldséges egytálételeket, valamint kekszféléket tartalmazott nagy menyiségben.

Somlóvásárhelyről érkezett kamondi részlegünkbe a Líra Énekegyüttes. A közel félórás műsorukban bordalokat énekeltek. Sok dal lakóink számára is ismert volt, így együtt énekeltek a vendégekkel. Rémai Lászlónét az Énekegyüttes vezetőjét lakóink már ismertként köszöntötték, mivel a somlóvásárhelyi gyerekekkel már járt intézményünkben.

A lesencetomaji lakóotthon segítői március 28-án csocsóversenyt rendeznek az intézményben élő lakók és dolgozók számára. A versenyre vegyes csapatok nevezhetnek, tehát egy fő lakó, és egy fő segítő tesz majd ki egy csapatot. A meccsek az előzetes tervek szerint a parkban kerülnek lejátszásra, rossz idő esetén a mozgáskoordinációs teremben bonyolítjuk le a versenyt.

A nehezen mozgatható lakóink kérésére cukrászsütemény kóstolót szerveztünk, amit a kastély parkjában szerettünk volna megtartani.

Sajnos a szeles idő miatt csak bent az ebédlőben terítünk asztalt.

Hangulatos tavaszi zenét madárcsiripelést varázsoltunk a technika segítségével, és felköszöntöttük a József nevű lakóinkat.

Dákai intézményünk új épületéből a tavaszi idő beköszöntével gyalogtúrát szerveztünk. Szép tavaszias időben vettük utunkat Kup felé, ahol a medvehagyma szőnyegként teríti be az egész erdőt. Lakóink szorgalmasan gyűjtötték a finom illatot árasztó növényt. Hosszú sétát tettünk az Esterházy-tanösvényen, közben az erdei iskola melletti tisztáson pihentünk meg.

Lakóink birtokukba vették a tankonyhát. Egy kis segítséggel lekváros piskótát készítettek. Az elkészült süteményt az ebédnél szétosztották, ízlett mindenkinek.

2014. március 15-én Kamondon rendezett "Tavaszváró sportnapra" intézményünk lakói is meghívást kaptak. Asztalitenisz és sakkversenyekre neveztünk be. A  sakkban W. György lakónk jeleskedett, aki első helyezést ért el. Köszönjük a meghívást!

Napsütéses délelőtt magyaros ruhába öltöztek az ünnepi műsor szereplői. Hagyományosan az otthon valamelyik részlege készül a március 15-i ünnepi megemlékezésre. Mindenki kokárdát tűzött és ünneplőbe öltözött, tisztelegve ezzel az elődök nagy tetteinek.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. A társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, őnvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as Európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el a sikeres katonai ellenállásig.

Kamondon a részleg lakóinak műsorával emlékeztünk a 48-as hősökre. A Himnusz eléneklése után 1848. március 15-e legjelentősebb pillanatait  elevenítettük fel. A 166 évvel ezelőtt történt  forradalmi események szereplőire méltól emlékeztünk műsorunkkal, amit  versekkel, tánccal tettünk színesebbé.

A nők megbecsüléséről, tiszteletéről szólt a nőnapi megemlékezés Kamondon. Részlegünkön a férfi lakók köszöntötték a hölgyeket ebből az alkalomból. Vidám versekkel, tánccal tették hangulatossá a műsort, majd ezt követően  egy csokor barkával kedveskedtek nekik. A női dolgozók és lakók köszönik a kedves szavakat és jókívánságokat.