Aktualitások

A dákai intézmény Új épületének ellátottai szeptember 16-án a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba kirándultak. A legnagyobb élményt a fóka-show nyújtotta lakóinknak, de nagyon élvezték az ormányos medvék és a gyűrűsfarkú makik etetését is. Közben az állatgondozó hölgy a legfontosabb tudnivalókat is ismertette ezekről az állatokról.

Intézményünk lakói szeptember 16-án kiránduláson vettek részt. Az utazás első lépésben Balatonfüredig tartott, majd onnan áthajóztunk Siófokra. Balatonfüreden a hajó indulásáig megcsodáltuk az őszi Balatont, s immár közösen fedeztük fel a híres filmlegenda Bujtor István szobrát a móló bejáratánál.

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a szüreti mulatságot, melyre már hetekkel előtte lázasan készültünk. Dolgozó és lakó egyformán kivette a részét a munkából, együttes erővel préselték a mézédes nedűt. 

Lesencetomaji telephely intézményünk fennállásának 60. évfordulója alkalmából, 2015. szeptember 25-én családi napot szervezünk, amelyre szeretettel várjuk!

A meghívó, mellékletben csatolásra került.

Az idei évben a rekreációs nap Veszprémben került megszervezésre. A kulturális műsorok szórakoztatóak és színvonalasak voltak. Minden csoport sütött, főzött, mulatozott. Az ilyen alkalmak kiválóak a dolgozók összekovácsolására.

Szeptember

Szeptember havát a népi nyelv őszelőnek vagy Szent Mihály havának is nevezi.

Rekreációs nap

„A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok.” (Benjamin Franklin)

Bajoros nap jegyében Szeptember 9-én rekreációs napon vettünk részt a Kádártai vendéglőnél. A délelőtt folyamán a hagyományokhoz híven főzéssel és a tagintézmények szorgos dolgozói által készített sütemények ízlelésével telt.

Immár ötödik alkalommal került megszervezésre integrált intézményünk dolgozói részére a rekreációs nap. Az idei évben a veszprémi telephely intézmény szervezte meg a szabadidős rendezvényt, Veszprém - Kádártán, a Kádártai vendéglő udvarán. E napon elengedhetetlen program a bográcsban való főzés, illetve a jókedv.

Szombathelyen, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ által megszervezett „Tudom, Hogy Van Jogom” elnevezésű pályázat ünnepélyes díjátadóján, és vándor-kiállításának megnyitóján vehettünk részt két díjazottunkkal, Nardai Évával és Kiss Bélánéval.

A szombathelyi idősek otthona adott helyet a „Tudom, Hogy Van Jogom” című pályázat vándor kiállításnak és díjainak az átadására. Intézményünkből 4 fő vett részt, ezen az eseményen ahol örömmel vették át a nekik járó oklevelet,