Aktualitások

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük farsangi mulatságunkat.

Szerda délelőtt állt a bál, megcsodálhattuk a bohócokat, királyokat, táncosnőket, de akadt a jelmezk között autószerelő, kukta, sárkány, sőt még Drakula Gróf is tiszteletét tette nálunk.

2016. február 2-án  dákai intézetünk T épületének lakói  a Pegazus Színház előadásában  a Csipkerózsika c. előadást tekintették meg. Lakóink nagyon élvezték a Grimm testvérek klasszikus meséjének átdolgozott változatát is.

Az időjárás kedvezett egy rövid sétához is, így egy kellemes délutánt tölthettünk Pápán.

2016. január 27-én az utolsó munkában töltött napján elbúcsúztattuk Bódis Csabánét, nem csak a dolgozóktól hanem a lakóktól is elköszönt.

Edit nővér pályáját a Kamondi Szociális Otthonban kezdte, ahol 40 évig volt oszlopos tagja az itt dolgozóknak.

Munkáját köszönjük és nyugdíjas éveihez nagyon jó egészséget kívánunk!

Lakóinkkal a Sümegi Zeneiskolában jártunk egy koncertet hallgatunk meg melynek a címe Zenekosár volt. A megnevezés nagyon találó, hiszen Oroszországtól Olaszországon át Német és Franciaországon keresztül bebarangoltuk egész Európát majd eljutottunk a Magyar zenéhez is. A zeneműveket harmonikán és hegedűn szólaltatták meg a zenészek.

Idén télen sem feledkezünk meg az intézmény környékén élő madarainkról, mivel szerencsénkre a madárvilágból szép számban és több féle fajtában mint például a cinke, a harkály, zöldike, csuszka, is nálunk keres menedéket. Ezért nagy örömmel etetjük őket  nap mint nap. Nagy hasznát vesszük a pár évvel ezelőtt felújított és újonnan épített madáretetőknek.

A hóemberek világnapja (január 18.) alkalmából hóember készítést szerveztünk.

Sajnos hó hiányában az udvari építést nem tudtuk megoldani, ezért papír gurigákkal dolgoztunk. Lakóink élvezték a kézműveskedést, majd büszkén mutatták társaiknak és az intézmény dolgozóinak munkájuk eredményét.

Az idei év első katolikus szent miséje a Vízkereszti megemlékezésről szólt. Lakóinknak lehetősége volt meggyónni valamint áldozni.

Lakóink mindig nagy örömmel fogadják az Atyák érkezését, hiszen a hitélet gyakorlása fontos szerepet tölt be mindennapjaikban.

 

Lakóinkkal délutánonként együtt muzsikálunk, ellátottjaink között vannak akik komoly zenei ismerettel rendelkeznek, és napi szinten gyakorolnak, vannak akik nemrég csatlakoztak a csapathoz. Magyar, valamint ismertebb külföldi  előadók számait különböző hangszerelésben adjuk elő.

Szánkozás!

Nagy örömünkre leesett az első hó, így lakóinkkal ki tudtunk menni szánkozni a közelben lévő sportpályára, ott vastagon megmaradt a hó.

Könnyen lehetett húzni a szánkókat, a lakók nagyon élvezték az év első szánkozását.

Boldogságuknak pedig hangot is adtak.

 

2015. decemberében a kozmetikumok készítésének világába sikerült bepillantást nyernünk az ANACONDA-ba tett üzemlátogatásunk alkalmával. Az ott folyó munkatevékenységek látványa magával ragadta lakóinkat.

Távozáskor az ott dolgozók még ajándékkal is kedveskedtek intézményünk lakói részére.