Aktualitások

A lakóotthon dolgozói közössége saját, illetve közvetlen munkatársaik gyermekeit- családtagjait hívta meg szombat délutánra, a hagyományosan az adventi időszakban megrendezett családi napra. Az eseményen sok-sok gyermek részt vett. Kicsik és nagyok felhőtlen jókedvet varázsoltak a jelen lévők nagy örömére.

A karácsonyi ünnnep közeledtével - immár a hagyományokhoz híven - meglátogattak bennünket a Nyugat- Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János kar sport-, és rekreációszervező szak hallgatói.

A hagyományokhoz híven az Új épület lakói az idén is ellátogattak Győrbe, az adventi vásárba. Gyönyörködtek a hangulatos karácsonyi kirakatokban, a szépen kivilágított, ünnepi fényekbe öltöztetett városban.  A hideg ellen forró punccsal védekeztek.

A lakóotthon közössége által elkészített, és kiállításra küldött mézeskalács alkotást a szakmai zsűri különdíjban részesítette. A díjat a tapolcai Hunguest Hotel Pelionban, a csütörtök esti megnyitón vehettük át. Nagy büszkeséggel töltötte el az ellátottakat, hogy munkájuk sikeres lett. 

Intézményünk lesencetomaji részlegén 2015. december 11-én az aktív dolgozók közreműködésével nyugdíjas találkozó megszervezésére került sor. Az adventi időszak békében, szeretetben való megélését szolgálta a szép számban megjelent volt dolgozók találkozása a jelenlegi, aktív kollégákkal.

Takács Bálint intézményünk lakója a napokban ünnepelte születésnapját. Édesanyja a születésnap hangulatának emeléséhez a Sümegen élő és dolgozó, világbajnokságot nyert lufibohócot hívta vendégül. Az édesanya vendégül látta Bálintot és szobatársait édességgel, süteménnyel.

Lakóink  zenés-verses összeállítással ünnepelték a Mikulás érkezését. A műsor után felelevenítettük a gyerekkorunkból ismert Mikulás dalokat, jó kedvűen együtt énekeltünk.

A tapolcai ÉFOÉSZ és az Integrált Intézmény szervezésében került megrendezésre a Kulturális Fesztivál december 3.-án a FogyatékosokVilágnapja alkalmából, ahol ellátottainkkal közösen Mentovics Éva: Hópelyhek tánca c. műsorral léptünk fel. Előadásunk teljesen önálló volt, mert a zenét is lakóink adták elő és nem vettük igénybe a technikát.