Aktualitások

Az év utolsó napját nálunk is nagy izgalommal várta mindenki. Az Ó év búcsúztatásához nem csak lelkileg, de külsőségekkel is készültünk. Szépen feldíszítettük a közös helyiségeket ahol jót lehetett táncolni, és mulatni az éjszaka folyamán. Szilveszterkor lakóinknak malac alakú süteménnyel kedveskedtünk, aminek nagy sikere volt.

Az év utolsó napja is mozgalmasan, jó hangulatban telt a T épületben. Lakóink már délelőtt szerpentinekkel díszítették fel a társalgót, és előállt a diszkó pult is.

"Itt állunk az Új Esztendő piros hajnalánál

Vajon együtt leszünk az alkonyatánál?

Ebben az újévben merre vezet életünknek útja,

Tövisek közt vagy virágok közt, csak az Isten tudja.

Ő vezessen igaz úton, mindenegyes léptet,

Őrízze meg bútól, bajtól ezt a kicsiny fészket!

Adjon Isten mindnyájunknak víg kacagást, csengőt,

December 23-án megtartottuk Kamondon a karácsonyi műsort. Lakóink színdarabbal, valamint zenés,táncos produkciókkal örvendeztették meg a jelenlévő társaikat, az intézmény dolgozóit, valamint a jelenlétükkel megtisztelő vendégeket. A karácsonyi ünnepségen két közösségi szolgálatot teljesítő tanuló is segédkezett a lakók mobilizálásában, étkeztetésében.

 

Az intézmény Lesencetomaj-i részlegének lakói és dolgozói a település templomában celebrált karácsonyi szentmisén ünnepelték Jézus születését. A szentmisét megelőzően Betlehemes játékot adtak elő a lakóegységekben élő ellátottak. Ezt követően a saját részlegére vonult mindenki, és az ott feldíszített karácsonyfánál örömteli ajándékozás vette kezdetét. 

A karácsonyt megelőző Ádventi időszakban –mely néhány hét arra szolgál, hogy kellőképpen felkészülhessünk az ünnepre- sok élménnyel gazdagodtunk. Készítettünk adventi koszorút, karácsonyfadíszeket , mézeskalácsot sütöttünk. Tehát, tulajdonképpen az Ádvent a Karácsonyhoz vezeti el az embereket. A karácsony pedig egymáshoz vezet el bennünket.

Közeleg a szenteste karácsony első napja. És ilyenkor a legtöbb háztartásban szokás volt régen is és most is sütni mézeskalácsot, figurákat vagy éppen egy mézeskalács-házikót. Ennek a szép szokásnak a történetét elevenítettük fel a mai napon Intézményünkben.

2015 december  15.-én a jánosházai Szent Imre általános iskola tanuló karácsonyi műsorral örvendeztették meg lakóinkat. A diákok műsora nagyon elnyerte lakóink tetszését.

Tapolcán jártak az otthon lakói az Adventi vásárban. Megcsodálták a városi fenyőfát és a fába álmodott, gyönyörűen kifaragott Betlehemet.  Részük volt az állatsimogatóban is, ahol bohókás kecskéket etethettek. Zárásul – mivel az időjárás télnek megfelelő volt – átmelegedtek egy forró kávé vagy csoki mellett.